Korábbi híreink

Hírek

Diákolimpia eredmények

A karate diákolimpiai országos döntőjén, Dunakeszin a keleti és a nyugati csoport négy-négy legjobb csapata vett részt. A százhalombattai Shotokan Karate Egyesület versenyzői közül KATA gyakorlatban Osztovics első, Bakonyi D. második, Török és Voda pedig harmadik helyezést ért el. KUMITE-ben Bakonyi D. és Osztovics a második, Bakonyi K. pedig a harmadik helyet szerezte meg.

GRATULÁLUNK!

Edzőtáboroztunk

Március első hétvégéjén részt vettünk egy három napos felkészítő edzőtáboron, melyet Kesic Bogdan 6. Danos Mester tartott Érden. A táborban a versenyfelkészítő gyakorlatok mellett új technikákat, és Bogdan Mester szemléletét is elsajátíthattuk.

Diákolimpia 2007


2007.03.11-én  Sárvár adott otthont a 2007-es Ippon Shobu Diák Olimpia Nyugat-Magyarországi elődöntőjének, amely az egyik legrangosabb esemény a Shotokan karatét tanuló magyar diákok életében. Kiemelt fontosságát mutatja, hogy nyugaton és keleten rendeznek egy-egy elődöntőt, majd április 28-án az ország közepén rendezik a döntőt azzal a korcsoportonként 4 keleti és 4 nyugati versenyzővel, aki 1.-4. helyre kvalifikálta magát az elődöntőkben.  A nyugati országrészből 18 egyesület 150 igazolt versenyzője lépett siaira. Az Ippon Shobu-ról még annyit kell tudni, hogy egy pontig tartó, egyetlen lehetőséget adó versenyszám, tehát a karate és az igazi harc szellemiségében folytak a küzdelmek, ahol nincs második lehetőség. 

Ahová nevezünk, érem terem

A Százhalombattai Karate Egyesület és verseny szakosztálya az Érdi Tűzoltó Karate Klub az elmúlt rövid két hét leforgása alatt két rangos versenyen, és egy felkészítő táboron is részt vett. Az idei első versenyünk rögtön egy nemzetközi verseny volt február 24-én Szlovéniában, - anyagi lehetőségeinket figyelembe véve – négy Battai résztvevővel. A versenyen három ország karatékái között folyt a megmérettetés. Csapatunk  2 második, 3 harmadik és 1 negyedik helyet vívott ki magának a neves nemzetközi élmezőnyben.